Lányiné Engelmayer Ágnes

Gyógypedagógiai pszichológia

In press: Bagdy Emőke-Klein Sándor (szerk.) (2005): Alkalmazott pszichológia. Edge Kft. Budapest

Tudományelméleti bevezetés

A hazai gyógypedagógiai pszichológia önmeghatározása szerint egyformán szorosan kapcsolódik a pszichológia egészéhez, mint annak egyik ága és sajátos alkalmazási területe, valamint a gyógypedagógiához, mely a fogyatékos személyek oktatására, fejlesztésére, terápiájára, pedagógiai kísérésére specializálódott, pedagógiai dominanciájú komplex embertudomány. Mint a két tudomány határterületén kialakult diszciplína, magán viseli mindkettő gondolatrendszeréből az adott korra jellemző jegyeket, a lényeges koncepcionális változásokat.

A gyógypedagógiával való szoros kapcsolat a magyar gyógypedagógiai pszichológiának meghatározó hagyománya és a külföldi tudományosságban és gyakorlatban elsősorban az európai, azon belül is a német nyelvű országokkal közös jellegzetesség. A gyógypedagógia elméletében legalaposabban kimunkált és használt tudományelméleti modell szerint a tágabb értelemben vett gyógypedagógiának ága, ill. résztudománya a gyógypedagógiai pszichológia (Gordosné, 1987, 6). Nemcsak termékeny együttműködés köti össze e két tudományt és művelőit, hanem meghatározó közös célok, feladatok, elméleti kiindulópontok. A leginkább közös maga a populáció, a sérült, fogyatékos, akadályozott emberek világa, amely a munkaterületet, a kutatás és a segítő beavatkozás terepeit adja.

A magyar definíció és a legfontosabb elméleti kiindulópontok

A gyógypedagógiai pszichológia a pszichológiának az az alkalmazott ága, amely a különböző sérüléssel, fogyatékossággal, akadályozottsággal élő személyek (gyermekek és felnőttek) személyiségének megismerésével, a nehezített szocializációs út és az eltérő kognitív fejlődés feltárásával, nevelésük, fejlesztésük, terápiájuk és társadalmi beilleszkedésük feltételeinek pszichológiai segítésével foglalkozik (Illyés Gy-né; Lányiné, 1984) (Lányiné, 1997).

Ez a meghatározás támaszkodik a hazai gyógypedagógiai pszichológia mára klasszikusnak számító, a 60-as évek végén megjelent, nagy, átfogó kézikönyvében megfogalmazott cél- és feladatleírásra, mely szerint alapvető „…minél előbb felismerni és minél jobban megismerni a fogyatékosok különleges lelki sajátosságait. Elősegíteni a korrekciót, rehabilitációt. Minél alaposabban kidolgozni és alkalmazni a speciális pszichológiai módszereket, eljárásokat és terápiát. Mindezekkel könnyebbé tenni a fogyatékosoknak a családba, az iskolába, a munkába és a társadalomba való beilleszkedését.” (Illyésné, 1968, 23.)

Nem a fogyatékosság, hanem a fogyatékos ember áll a vizsgálódás középpontjában

A fenti két fogalmi leírás több évtizednyi távolsága ellenére közös bennük a társadalom különböző alrendszereibe történő integrálódás elősegítésének hangsúlyozása. Egy lényeges különbség is megtalálható azonban a két meghatározás nyelvi megfogalmazásában: a hatvanas években általában beszéltünk fogyatékosokról, inadaptáltakról, sokszor abnormálisakról. Mára alapvető szemléleti kiindulópont az az axióma lett – mely a nyelvhasználatot is döntően befolyásolja –, hogy személyekről, gyermekekről, fiatalokról és felnőttekről van szó, akiknek legkülönfélébb sérülésük, fogyatékosságuk, akadályozottságuk ellenére legfőbb jellegzetességük ember mivoltuk. (A „person first” és a politikai korrektség mozgalom „nyelvújítási” törekvéseiről és hatásáról a fogyatékosságügyre lásd még Lányiné 1996, 44.; Kálmán-Könczei 2002, 90.) E hangsúlyeltolódás a szemléletben jól érzékelhető az egyes szakmunkák címeiben is. Csak példaként hozzuk fel a siket személyek pszichológiája történetéből, hogy amíg a 60-as években a „Siketség pszichológiája” címmel jelent meg egy jelentős mű (Myklebust, 1960, 1967), addig a 90-es években a „Siket gyermekek pszichológiai fejődése” című könyv már jelzi a személy előtérbe kerülését (Marschark, 1993).

A személyiség megismerésében a „másság”, a „különlegesség”, az „eltérés” feltérképezésén kívül azoknak a közös emberi vonásoknak, szükségleteknek kell előtérbe kerülniük, melyek ebből a filozófiai antropológiai kiindulópontból következnek. Lényeges változás tehát a gyógypedagógiai pszichológiai elméletalkotásban, hogy a régebbi ép-fogyatékos, normális-abnormális dichotómia helyébe a közös emberi tulajdonságok és a sérülten is általános emberit képviselő fogyatékos személy megértése került (Lányiné, 2004a, Lányiné, Takács 2004d, Zászkaliczky, 1995).

A gyógypedagógiai pszichológiában és a vele szoros kapcsolatban álló gyógypedagógiában a filozófiai antropológiai megközelítés mint elméleti kiindulópont és a gyakorlati tennivalókat is meghatározó háttérszemlélet a 80-as évektől kezdve erőteljesen érvényesült. „A gyógypedagógiai antropológia különféle válaszkeresési kísérletei ...egészen különböző premisszákból kiindulva, egészen különböző érvelések eredményeképpen és egészen különböző feltevésekhez eljutva is közösek abban a tekintetben, hogy bármilyen fokban és formában megváltozott szomatopszichés adottságok esetén is emberi minőséget és személystátust rendelnek a fogyatékos ember létéhez, hiszen azt az általános emberi lét lehetséges – s azt gazdagító – variánsának ismerik el.” (Zászkaliczky, 2004, 49. kiemelés: Lányiné)

A „fogyatékosság” és a „fogyatékos személy” fogalmak tartalma

Ha a gyógypedagógiai pszichológia fogyatékos emberek megismerésével foglalkozik, akkor központi kérdése az, hogy hogyan definiálható ez a fogalom, kit tekintünk fogyatékossággal élő embernek. E fogalomnak és szinonimáinak definíciós kísérletei is jelentős változáson, átértékelődésen mentek keresztül. Az egyes tudományos diszciplínák mindig a saját szempontjukból legfontosabbnak ítélt kritériumok alapján próbálták meg a gyakorlati tevékenységük alapjául szolgáló definíciót megalkotni. Nem a fogyatékos ember, hanem a fogyatékosság definiálódott az orvostudomány, a gyógypedagógia, a pszichológia különböző szakágaiban. Hiányzott az egész ember bio-pszicho-szociális összefüggéseit holisztikusan integráló szemlélet.

Az Egészségügyi Világszervezet egységesítő törekvéseit kifejező két fontos dokumentumban is tükröződik a változások lényege. 1980-ban biológiai hátterű sérülésből (impairment), mint okból vezették le a pszichológiai természetű képességzavart, fogyatékosságot (disability), mely következményként szociális akadályozottságot (handicap) von maga után (WHO, 1980). Az 1997-es állásfoglalás már nem csak egyéni tulajdonságként értelmezi a fogyatékosságot, hanem rámutat arra, hogy annak keletkezésében és a súlyossági fok megnyilvánulásában az érintett személy tevékenységének, társadalmi participációjának, a tágabb társadalmi környezet pozitív vagy negatív hatásainak fontos szerepe van. Ezek a tényezők egymással szoros kölcsönhatásban állnak (WHO, 1997).

Jellemzi ezt a megváltozó szemléletet a következő értelmezés: „A fogyatékosságot tekinthetjük úgy, mint valakire jellemző személyiségjegyet, de nem engedhetjük meg, hogy a gyermekek életét determináló faktorrá váljék.” (Rogow)

A fogyatékosság vagy a fogyatékos személy sokak által megbélyegzőnek talált kifejezések meghaladására és a gyógypedagógia szóhoz kötődő negatív konnotációk elkerülésére szolgáló reformelképzelések talaján született világszerte a „special need” kifejezés (children with special educational needs, special needs education) (Heward, 1996), melyet 2003 óta a hazai közoktatási törvény is alkalmaz „sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók” megfogalmazással. Mivel azonban a gyógypedagógiai pszichológia és a gyógypedagógia célcsoportját nemcsak gyermekek alkotják, leginkább a „sajátos igényű személyek” kifejezést lehetne alkalmazni, ami azonban így, önmagában nem elég informatív az igények tartalmát illetően. Véleményünk szerint nem elsősorban a szavak, hanem a mögöttük álló filozófia minősíti az elméletet éppúgy, mint a gyakorlatot.

A fogyatékossággal élő ember tágabb interakciós térben

A hazai gyógypedagógiai pszichológia már korábban is felismerte ezeket a fontos összefüggéseket, így nemcsak a fogyatékos embert magát, intrapszichikus tulajdonságait vizsgálja, hanem azt az interakciós folyamatot is, amely a fogyatékos emberek, és a nem fogyatékosok között kialakul, hiszen ez jelentősen befolyásolja társadalmi integrációjukat. Az interakció első állomása a fogyatékossággal született csecsemő és anyja között kialakuló verbális, metakommunikatív és érzelmi kommunikáció. A táguló élettérben a kortárskapcsolatok sérült és nem sérült gyermekek elkülönült vagy integrált közösségeiben jelentik a fontos szocializációs tényezőt. Mindezek a témák és nem utolsósorban a fogyatékossággal élő személyek felé irányuló társadalmi attitűdök, sztereotípiák, előítéletek megismerése is a gyógypedagógiai pszichológia fontos kutatási és beavatkozási terepe.

Alap- és alkalmazott tudományi megközelítés

A magyar definícióban megfogalmazott „pszichológiai segítés” utal a gyógypedagógiai pszichológiának bizonyos területeken kétségkívül „alkalmazott” jellegére. Az érintett személynek magának és családjának, vagy az őt szolgáló intézményeknek, az ott dolgozó szakembereknek is szükségük lehet a különböző nehezített élethelyzetből fakadó problémák megoldásához nyújtott pszichológiai segítésre. A diagnosztizálási, a fejlesztési, a terápiás folyamat, az óvoda és iskola világa, az önsegítő csoportok, a szülőszövetségek, a pályaválasztás és a munka világa mind terepei a gyógypedagógiai pszichológiai segítő közreműködésnek és egyúttal a pszichológiai módszerek sajátos helyzetben való alkalmazásának.

A gyógypedagógiai pszichológia azonban mégsem egyszerűen csak alkalmazott részdiszciplína, hiszen a már említett antropológiai alapvetés, valamint a definícióban is szereplő „személyiség-megismerés és az eltérő kognitív fejlődés feltárása” utal alapkutatási feladatokra, valamint arra az összefüggésre is, hogy a kóros lelki jelenségek megismerése útján visszakövetkeztetési lehetőség nyílik az általános pszichés törvényszerűségekre (Lányiné, Takács 2004d).

A német nyelvterület definíciói

A német nyelvterületen legelőször Svájcban alakult ki a gyógypedagógia egyetemi képviselete a XX. század elején, és ezen belül a gyógypedagógiai pszichológia elméleti koncepciója, amely hangsúlyosan a gyógypedagógiai nevelés megalapozását tartotta fő feladatának. Hanselmann és Moor gyógypedagógiai lélektani munkássága hatott Illyés Gyulánén (Illyés Gy.-né, 1968, 28.) keresztül a magyar elméletképzésre is. Hanselmann és Moor svájci követői közül Haeberlin elsősorban az elmélet mögött álló emberkép/ek kérdését járja körül a gyógypedagógiát és a pszichológiát szintetizáló munkáiban (Haeberlin, 1990) (Haeberlin, 1995).

Az alap- és alkalmazott tudományi integráció szükségességét tartják fontosnak a német gyógypedagógiai pszichológia képviselői is, kiemelve az ökológiai rendszerelvű elméletek jelentőségét tudományunk szempontjából. „…az ökológiai rendszerelvű tudománymodell alkalmazása jelentős horizontokat nyithat a gyógypedagógiai pszichológia területén, és lehetővé teheti számára, hogy tisztázza korábban értelmezhetetlen, vagy nyitott kérdéseinek jelentős részét” (Speck, 1995, 96) (Speck, 1998).

Bundschuh a gyógypedagógiai pszichológiát (heilpädagogische Psychologie) mint multidimenzionális, komplex tudományt határozza meg, mely a pszichológiának az emberi élmények (átélés) és a viselkedés megismerése területén szerzett felismeréseit transzformálja a nehezített nevelési, tanulási és képzési feltételek között élő gyermekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel foglalkozó gyógypedagógia, a különpedagógia munkaterületére (Bundschuh, 2002, 21-74).

Ez a felfogás is utal a gyógypedagógiával való igen szoros kötődésre, mely egyes felfogásokban odáig megy, hogy a gyógypedagógiai pszichológia és a gyógypedagógia között nem lát különbséget. Ha túlzónak és egyoldalúnak is tartjuk ezt az álláspontot, azzal egyetérthetünk, hogy a gyógypedagógiai pszichológia mára felhalmozott elméleti tudásanyaga és az ebből történő tudatos válogatás képessége elengedhetetlen bármilyen gyógypedagógiai pszichológiai segítő beavatkozás tervezéséhez (Kooij, 2000). Ezt a mind elméleti, mind praxisorientált megközelítést mutatja be az eddig legterjedelmesebb (999 oldal) és leginkább szintézisre törekvő mű a Handbuch der Sonderpädagogischen Psychologie: A különpedagógiai, gyógypedagógiai pszichológia kézikönyve (Borchert, 2000; Lányiné, 2004c).

Angolszász definíciók

Angolszász nyelvterületen nem beszélhetünk a gyógypedagógiai pszichológiát illetően sem egységes nyelvhasználatról, sem karakterisztikusan kibontakozott elméleti modellről. A fogyatékos személyek pszichológiai problémái vagy klinikai pszichológiai művekben kerülnek feldolgozásra, bemutatásra, vagy remedial psychology, rehabilitation psychology vagy special psychology (régebben esetleg abnormal psychology) átfogó kifejezések mögött szerepelnek. A rehabilitation psychology fogalom sokkal tágabb, mint a hazai gyógypedagógiai pszichológia tartalma. „A rehabilitációs pszichológia olyan segítő szakma, melynek célja, hogy támogassa azokat a személyeket, családtagokat és szolgáltatókat, akik egy fogyatékosság következményeivel küszködnek és keresik a reményt és életük értelmét.”

(http://www.therapistfinder.net/glossary/rehabilitation-psychology.html) A fogyatékossággal járó állapotok felsorolásában azonban a klasszikus fogyatékossági kategóriák mellett pl. a rákot, a cukorbetegséget, a stroke-ot is felsorolják. A special vagy exceptional psychology kifejezés is tágabb értelmű, mert például a tehetség kérdéseit is tartalmazza (Heward, 1996) (Emerson et al. 2001, Schwean et al. 2000) (Stricker, Widiger, 2003).

A hazai gyógypedagógiai pszichológia gyökerei, történeti kialakulása

A gyógypedagógiai pszichológia születése a kísérleti pszichológiáéval egybeesik, hiszen mindkettő meghatározó egyénisége Ranschburg Pál volt, akinek nevéhez a Psychophysikai Laboratórium megalapítása fűződik 1899-ben, melyből 1902-től Gyógypedagógiai Psychológiai Laboratórium fejlődött ki, 1926-ig Ranschburg vezetésével. Ranschburg munkásságában az ép és a kóros pszichés működések vizsgálata, fogyatékos és nem fogyatékos személyek összehasonlító elemzése kezdettől szervesen egybeépült. Az érzékelés-, a figyelem- és az emlékezetvizsgálatokhoz korszerű módszereket és eszközöket tervezett. Az emlékezeti működések kutatásában az általa felfedezett homogén gátlás jelenségét a szakirodalom Ranschburg-fenoménnak írja le. Az olvasási, írási és számolási teljesítmények vizsgálata és a mögöttes képességekre történő következtetés elvezette a részképesség-zavarok első tudományos leírásához. A kognitív pszichológiának és a gyógypedagógiai pszichológiának ma is fontos kutatási terepe mindez, természetesen a XXI. század más tudományos feltételei között.

1926-ban a Laboratórium kettévált, egyik ágából a Szondi Lipót által vezetett Kórtani és Gyógytani Laboratórium alakult ki a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolához kapcsoltan, míg másik ágát, sok közvetítés után az MTA Pszichológiai Intézete tartja jogelődjének.

Szondi szerteágazó munkásságát, tudománytörténeti jelentőségét, a mai pszichológiára és gyógypedagógiára gyakorolt hatását szinte lehetetlen feladat röviden összefoglalni. Az általa 1926-40-ig vezetett Laboratóriumban a későbbi magyar pszichológia, pszichiátria, gyógypedagógia neves művelői indultak el tudományos pályájukon és magukkal vitték a karizmatikus tudós szellemi hatását. A pszichometria tételeinek első jelentős összefoglalása, az ösztöndiagnosztikai személyiségvizsgáló teszt kidolgozása, a fogyatékos értelem kóroktani és konstitúció-analítikus kutatása, a dadogás etiológiájának vizsgálata és kezelésének kimunkálása, a családfakutatásokra épülő sorsanalitikus átfogó elmélet kidolgozása, a pszichoterápia előzményének is tekinthető „lelki karózás” elmélete csak kiemelt témái az átfogó munkásságnak, melyből a pszichológia sok ága és kiemelten a gyógypedagógiai pszichológia is meríthetett.

1946-tól Illyés Gyuláné vezeti a jogutód Laboratóriumot, majd Lélektani Tanszéket az ahhoz kapcsolt különböző nevű ambuláns szolgáltatásokkal. 1981-ben alakul ki az új integrált szervezet Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet néven a hozzákapcsolt Vizsgáló és Tanácsadóval (1981-1993-ig vezető: Lányiné Engelmayer Ágnes. Jelenleg: Gereben Ferencné Várbíró Katalin).

A Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet a gazdag örökségre építve alakította ki a mai tudományos igényekhez illeszkedő arculatát, oktatási, kutatási és klinikai pszichológiai tevékenységét (Illyés Gy.-né és munkatársak, 1975; Benedek 1978; Borbély, Torda, 1992; Lányiné, 1992; Bürgi-Meyer 1995; (Torda, 1995; Gyöngyösiné, 1999; Lukács, 2001; Gordosné, 2004)

Nemzetközi kitekintés, szervezeti képviselet

A gyógypedagógiának és ezen belül a gyógypedagógiai pszichológiának Európában és az USA-ban is egyetemi képviselete van, hiszen a gyógypedagógus-képzés szinte mindenütt elérte az egyetemi szintet. Önálló gyógypedagógiai pszichológiai tanszék vagy intézet ugyan nincs mindenütt, de termékeny együttműködésre adnak lehetőséget az egyetemi pszichológiai és gyógypedagógiai szervezeti egységek között kialakult oktatási és kutatási kapcsolatok. Elsősorban az USA-ra jellemző, hogy a pszichológus posztgraduális képzésben létezik „rehabilitációs pszichológus”-képzés, ahol az alapdiplomára épülően intenzív tréningprogram keretében gyakorlati tapasztalatokat kell szereznie a pszichológusnak a fogyatékos személyek számára kialakított szolgáltatásokban.

Önálló gyógypedagógiai pszichológiai egyesület, nemzetközi szervezet nincs ugyan, de a gyógypedagógiai társaságokban és a fogyatékos személyek érdekeit képviselő nemzetközi szervezetekben a pszichológiai közreműködés és szerepvállalás általában biztosított. Magyarország tagja az EASE-nek (European Association For Special Education), a Rehabilitation International nemzetközi társaságnak, részt vesz az International Study Group on Special Educational Needs éves konferenciáin. Szinte minden fogyatékossági szakágazatnak vannak nemzetközi szervezetei, egyesületei, kongresszusai. A folyóiratok területén is jellemző a gyógypedagógiával való szoros kapcsolat és a multidiszciplináris tematika.

Az angolszász nyelvterületnek van a leggazdagabb kínálata a fogyatékos személyek problémáit tárgyaló folyóirat-repertoárban. Példaként csak néhányat sorolunk fel a legismertebbek és leginkább hozzáférhető angol és német nyelvű periodikák közül:

American Annals of the Deaf; American Journal on Mental Retardation; Behinderte in Familie, Schule und Gesellschaft; The British Journal of Developmental Disabilities; Disability and Society; European Journal of Special Needs Education; Exceptional Children; Frühförderung Interdisciplinär; Heilpädagogische Forschung; International Journal of Language and Communication Disorders; International Journal of Rehabilitation Research; Journal of Intellectual Disability Research; Journal of Learning Disabilities; Journal of Speech, Language and Hearing Research; Journal of the Association for Persons with Severe Handicaps; Journal of Visual Impariment and Blindness; Research in Developmental Disabilitites; Speical Educational Needs Abstracts; Die Sprachheilarbeit; Vierteljahresschrift für Heilpädagogik und ihre Nachbargebiete; Zeitschrift für Heilpädagogik.

A gyógypedagógiai pszichológia belső tagozódása

A gyógypedagógiai pszichológiai tudást egyrészről az egyes fogyatékossági kategóriák sérülés-specifikus jellegzetességei mentén lehet bemutatni, ezt teszik az egyes szakpszichológiák. Másrészt a fogyatékos személyek élethelyzetéből adódó – eltérő sérüléseik ellenére – sok közös vonást képviselő sajátosságok számbavételével, melyek túlmutatnak az egyes szakpszichológiákon, azokat értelmezik, általánosítják.

Az egyes fogyatékossági ágak szakpszichológiái a gyógypedagógiai pszichológia részdiszcíplináinak tekinthetők. Így beszélhetünk a hallássérült (siket és nagyothalló) személyek, látássérült (vak és gyengénlátó), mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos, beszéd-, kommunikációs- és részképesség-zavart, az érzelmi élet és a társadalmi beilleszkedés zavarát mutató személyek pszichológiájáról.

Mindegyik fogyatékossági terület szakpszichológiájának megvan a maga sajátosan hangsúlyos problematikája. A hallás- és beszédsérülteknél az eltérő nyelvi szocializáció pszicholingvisztikai kérdései, a nem verbális kommunikáció és a jelnyelv sajátosságai, valamint a nyelvi fejődés eltérése miatt módosuló gondolkodás vizsgálatának kérdései kerülnek előtérbe. A vakok pszichológiájában a látás hiányából fakadó eltérő valóságmegismerés, pl. a haptikus (tapintáson és formát, alakot lekövető téri mozgások egységén keresztül megvalósuló) érzékelés kérdései, a tájékozódás, a téri orientáció és a mobilitás témái kapnak különös jelentőséget. Az értelmi fogyatékosok pszichológiájában az intelligenciadefektus mértékének és sajátosságainak kutatása, a testi fogyatékosok pszichológiájában a megváltozott testséma és a mozgásos akadályozottság pszichés következményeinek vizsgálata kap sajátos hangsúlyt.

Az egyes gyógypedagógiai szakpszichológiák azonban ma már nem általában akarnak képet festeni, pl. a siket vagy a vak emberről, hanem törekszenek bemutatni azt a sokszínűséget, széles spektrumból származó egyéni megjelenési formákat, amelyek minden fogyatékossági területen jellemzőek a fogyatékos emberek képességeire – a tehetségestől a súlyosan halmozottan sérültekig – élet- és nevelési lehetőségeikre, egyéni sorsukra, családi helyzetükre. A fogyatékos emberek közötti különbségek ugyanis nem csak az állapotukat létrehozó biológiai kórokok mentén értelmezhetőek, hanem egyéni szocializációs eltéréseik, különböző társadalmi helyzetük, vagyis életsorsuk, egyéni biográfiájuk alapján ismerhetők meg (Obuchowska, 1993) (Bruckmüller, 2002). Az individuális személyiségvonások előtérbe kerülése a fogyatékossággal élő emberek pszichológiájában magával hozta a régi „fogyatékos klisék” átértékelését, a dekategorizálás és a személystátusz egyértelmű érvényesítését (Müller, 1991). A gyógypedagógiai pszichológia belső tagolódása leképezi a pszichológia belső tagolódását: az alkalmazott pszichológia valamennyi (fejlődés-, személyiség-, pedagógiai, kognitív és szociálpszichológiai) területén (Pálhegyi, 1987).

A szakpszichológiák résztémáinak gazdagsága ellenére az egységes rendszerbe foglalás még a külföldi szakirodalomban is hiánycikknek számít. Leginkább az a gyakorlat figyelhető meg, hogy a különböző fogyatékosságokkal foglalkozó kézikönyvekben egy-egy fejezetet szentelnek a pszichológiai aspektusok bemutatásának az etiológiai tényezőkkel, a gyakorisággal, az iskolázással, a joggal és a társadalmi szolgáltatásokkal foglalkozó fejezetek között (Ellis, 1979).

Hazai helyzet

Szakemberképzés, gyakorlat

A hazai gyógypedagógiai pszichológiának nincsen széleskörű intézményi bázisa, nincs kutatóintézete, ill. az MTA Pszichológiai Intézetében sincs szakmai képviselete. A Magyar Pszichológiai Társaságban annak megalakulása óta azonban önálló szekcióval van jelen. Fő elméleti és gyakorlati műhelye az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézete. Ez a szervezeti egység biztosítja az összes pszichológiai elméleti és gyakorlati tárgy oktatását a gyógypedagógus-képzésben.

A gyógypedagógiai pszichológiai stúdiumok a gyógypedagógus-képzésben

Az egységes – minden fogyatékossági területre történő – képzést felváltó szakos képzésben vált igénnyé az egyes fogyatékossági szakokhoz illeszkedő pszichológiák ismeretanyagának összegzése és tananyagként történő feldolgozása. A képzésben minden szakterületen 45 órában szerepel az adott fogyatékos személyek pszichológiája kiegészítve 15 órás integráló gyógypedagógiai pszichológiával. Emellett a közös pszichodiagnosztikai alapozásra épülve kerül sor a szakpszichológiák diagnosztikai elméleti ismeretblokkjára és e területen a gyakorlati képzésre is (Képesítési követelmények, 2000). Mindezen gyógypedagógiai pszichológiai stúdiumokat széleskörű általános-, fejlődés-, nevelés-, beszéd-, személyiség- és szociálpszichológiai tanulmányok előzik meg. Ezek aránya és struktúrája a képzés történetében sokat változott, de mindvégig – még a pszichológia ellenes időkben is – erőteljesen érvényesült (Gordosné, 1995; Gordosné, 2000). A gyógypedagógiai pszichológia mintegy „betetőzi” a pszichológiai stúdiumokat. Ezzel érvényre jut az a fontos koncepció, hogy a gyógypedagógiai pszichológia nem egyszerűen a különböző fogyatékossági ágak szakpszichológiáinak egymás mellé rendelése, hanem olyan integratív diszciplína, mely az érintett eltérő fogyatékosságú emberek élethelyzetének közös vonásait is kutatja: a másság megélését, az akadályozott élethelyzet, a kiszolgáltatottság és függőség, a társadalmi előítéletek hatását. A személyiség defektusai helyett ma az érdeklődés és kutatás a megmaradt pozitív tulajdonságokra, a kompenzáló mechanizmusokra, a fogyatékosság okozta hátrányokkal való megküzdés személyiségtényezőire, az énkép és önértékelés alakulására, a környezettel kialakuló interakciókra és a fogyatékosságból eredő hátrányos következmények megelőzésére terelődött. Ilyen értelemben szintetizálja a képzésben szerepet kapó gyógypedagógiai pszichológia tantárgy az egyes szakpszichológiákat.

Nem a teljes tematikát felölelő tankönyv (Lányiné, 1996), régen készült és újabb jegyzetek szöveg- és fordításgyűjtemények (Pálhegyi, 1980; Pálhegyi, 1981; Gerebenné, 1985; Zsoldos, 2004) mellett részletes tematikák, kollokviumi és szigorlati tételek segítik a hallgatók felkészülését. Monografikus összefoglalás azonban még sem a szakpszichológiák, sem az azokat integráló gyógypedagógiai pszichológia területén nem készült el.

Eredmények a képzés, továbbképzés területén

A gyakorlatban végzett gyógypedagógiai tevékenység pszichológiai kultúrájának emeléséhez, a szakszerű, személyiség-megismerésre épülő, differenciált gyógypedagógiai oktatás-nevelés-fejlesztés elterjedéséhez hozzájárul a gyógypedagógus-képzésben biztosított széleskörű, alapos pszichológiai felkészítés.

A gyógypedagógiai tanárképzés mellett a ’90-es években bevezetett terapeutaképzési szakág sokoldalú kompetenciákat biztosít a gyógypedagógusnak a korai fejlesztés, az egyéni és kiscsoportos fejlesztőprogramok végzéséhez, a szülőkkel történő konzultáció gyakorlatához, felnőttek pedagógiai kíséréséhez, az egészségügyi és szociális területen végezhető terápiás tevékenységekhez. Ebben a képzésben is sok a komoly pszichológiai megalapozottságú stúdium a kötelező és a választható képzési kínálatban is. Mindennek alapján kialakulóban van a gyógypedagógia egyik új szakága, a klinikai gyógypedagógia, mely erősen támaszkodik pszichológiai ismeretekre és kompetenciákra (Gereben F.-né, 2004)

A képzés során a hallgatókban felébred a mélyebb pszichológiai tudás és képzettség megszerzése iránti igényt. Bizonyítja ezt a második diplomaszerzés keretében pszichológiát tanuló és pszichológusi diplomát szerzett szakemberek nagy száma. Egyetemi tanulmányaik során más másoddiplomás hallgatókhoz képest komoly előnyben vannak, hiszen építeni tudnak a főiskolai képzésben már elsajátított jó színvonalú pszichológiai ismereteikre.

A gyógypedagógus-pszichológusok évekig közvetlenül a fogyatékos személyekkel foglalkozva széleskörű ismereteket és tapasztalatokat szereztek róluk és az őket körülvevő társadalmi közegről. Erre a szakmai tudásra és gyakorlati tapasztalatra építve tudják a pszichológiai módszereket alkalmazni, szélesítve ezzel a pszichológiai kompetenciákat, melyek a gyógypedagógiai pszichológia elméletének és gyakorlatának továbbfejlesztésében nélkülözhetetlenek.

A gyógypedagógus hallgatók pszichológiai egyetemi tanulmányaik során – szemináriumi munkáik, TDK-dolgozataik, diplomamunkáik témaválasztásával, melyek rendszerint a fogyatékosságügy valamelyik pszichológiai aspektusát ölelik fel – mintegy „bevitték” a fogyatékos emberek problematikáját az egyébként e területtel kevéssé foglalkozó egyetemi képzőhelyekre, segítve, előmozdítva közös kutatásokat is. Zömében a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet volt és jelenlegi munkatársainak diploma- és PhD-munkáinak tételes felsorolása (Lányiné, Takács 2004/d) jól demonstrálja a fogyatékosságügy legkülönfélébb területeinek széles spektrumú pszichológiai képviselését.

Mindezek a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a pszichológusképzés ill. szakpszichológus-képzés kurrikulumaiba (ha nem is mindenhol) a gyógypedagógiai pszichológia modern ismeretei beépültek. A rehabilitációs szakmérnökök illetőleg környezetépítő rehabilitációs szakemberek újonnan bevezetésre került szakirányú továbbképzésében 30 órás stúdiumként szerepel a Rehabilitációs pszichológia, mely két blokkban a veleszületetten és a később sérült személyek pszichológiai kérdéseit tárgyalja.

Újszerű szakmai kezdeményezéseknek otthont adó, azokat befogadó szerep, országossá bővülő feladatellátás

A korai felismerés, a korai segítő beavatkozás területén hazánkban a ’80-as években kibontakozó kutatások és a gyakorlati megvalósítás kezdeti modelljei egyértelműen a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézethez, annak Vizsgáló és Tanácsadó részlegéhez kötődtek. Kissúlyú és patológiás újszülöttek nyomonkövetéses vizsgálata (Csiky, 1995), Down-kóros kisgyermekek kognitív fejlődésének kutatása (Radványiné, 1986) indították el az egyre szélesebb körűvé váló, klinikai pszichológiai tapasztalatra épülő „korai” munkát. Fokozatosan kiterjedt ez a vak kisgyermekek és a súlyosan halmozottan sérült gyermekek problémáira is (Borbély, Jászberényi, 1986) (Kedl, 1995) (Somogyi, 1986). Ekkor kezdődtek és azóta is fennállnak a szakmai kapcsolatok a Svábhegyi (akkor még Szabadsághegyi) Gyermekgyógyintézet Fejlődésneurológiai és Neurohabilitációs Osztályával, valamint a perinatális intenzív centrumokkal, törekedve arra, hogy a különböző terápiás és fejlesztő szolgáltatások zökkenőmentesen épüljenek egymásra. Kiscsoportos fejlesztő foglalkozások kezdődtek az anyák bevonásával, aktív közreműködésével. Mindez ráirányította a figyelmet a sérült kisgyermek és anyja között kialakuló – dinamikus pszichológiai megközelítéssel megérthető – kapcsolat fontos pontjaira. A segítő beszélgetés, az egyéni tanácsadás, a konzultáció új formái és a szülőcsoportok nondirektív vezetésének kérdései kerültek előtérbe a munka során (Fonyó, 1982; Fonyó, 2004).

Ebből az elméletvezérelt gyakorlatból a gyógypedagógus-pszichológusok maguk is sokat tanultak, amíg kialakult a korai gyógypedagógiai pszichológiai segítségnyújtásnak az a filozófiája, amely nemcsak funkciógyakorlást akar biztosítani direkt befolyásolás és tanácsadás formájában az anyát koterapeutának tekintve, hanem az anyai, szülői szerepek, kompetenciák erősítésével, a szülő-gyermek interakciók segítésével, a fejlesztő környezet biztosításával holiszitkus keretbe illesztve kíván eredményt elérni.

Ezt a szemléletet tanulták a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetben a gyógypedagógus tanítványok. Közülük többen a korai fejlesztés intézményrendszerének kialakítói, meghatározó személyiségei lettek. A Közoktatási Törvény 1993-ban vezette be a korai fejlesztés normatív támogatását attól az időponttól kezdve, amikor a gyermek fogyatékosságát megállapítják. A civil szervezetek megalakulásával lehetőség nyílt az ellátórendszerben hiányzó szolgáltatások, pl. korai fejlesztő központok létrehozására, ösztönözve ezzel az állami/önkormányzati fenntartású „korai” intézmények terjedését is. Ilyen jelentős funkciót tölt be, már több mint tíz éve, az alapítványi fenntartású Budapesti Korai Fejlesztő Központ (Czeizel B., Gallai, 2000; Czeizel B., 2003). Példaértékűen valósítják meg a gyógypedagógus, pszichológus, orvos, gyógytornász, zeneterapeuta, szociálismunkás együttműködését. Széleskörű szakmai kapcsolatokat ápolnak (pl. a fejlődéspediátriával), továbbképzési funkciót látnak el, nemzetközi együttműködéseket alakítottak ki.

A Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetben mára megszűnt a Vizsgáló és Tanácsadó részleg, és ezzel a ’80-90-es években virágzó klinikai gyógypedagógiai pszichológiai gyakorlat. Helyébe más struktúrájú és más feladatokkal felruházott gyakorló intézményegység létesült Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Országos Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény néven. A „korai” szolgáltatást pedig átvették, elméletben és gyakorlatban is továbbfejlesztették a korai fejlesztő központok, ill. többfelé az országban kialakultak többfunkciós gyógypedagógiai szolgáltató centrumok, melyekben a korai fejlesztés és a súlyosan halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő felkészítése is helyet kap, integrálva gyógypedagógiai-pszichológiai segítségnyújtást is (Tóth I.-né, 2002; Mihalovics, 2002).

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika a tesztpszichológiai kutatásokkal és gyakorlattal a gyógypedagógiai pszichológiának kialakulásától kezdve hangsúlyos részdiszciplínája és alkalmazási területe. Míg azonban a XX. század gyógypedagógiai iskolarendszere elsősorban a nem fogyatékos gyermekek közül történő kiválogatáshoz igényelte a pszichológiai segítséget, addig az iskolai integráció gyakorlatának térhódításával más igények kerültek előtérbe. A defektusorientált diagnosztika helyett a fejlesztésorientált megismerés kapott hangsúlyt, melyben a sérült képességek „leltárba vételén” kívül az érintett személy épen maradt képességei, személyiségében meglévő erősségei, környezetében fellelhető szocializációs tartalékai, erőforrásai és az esetleges visszahúzó erők számbavétele is fontos faktorok. A pszichodiagnosztika szakkifejezést felváltotta az asssesment szó használata, melyben tükröződik a pszichológiában, kitüntetetten a gyógypedagógiai pszichológiában az orvosi modelltől történő elmozdulás a megértő, értelmező megismerés irányába.

Fontos kiindulópont az is, hogy fogyatékos személyek teljesítményeit, képességeit saját csoportjuk teljesítményeihez érdemes hasonlítani, nem pedig a nem fogyatékosok normáihoz. Ennek érdekében indultak el azoknak a módszereknek, teszteknek hazai adaptálási munkálatai, melyeknek az érintett fogyatékos populációra is vannak normái, illetve kifejezetten arra a populációra, annak speciális lehetőségeit figyelembe véve dolgozták ki. A hallássérültek esetében ilyen a Snijders-Oomen nem verbális intelligenciateszt, melynek adaptálásával és bevezetésével bővült a speciális eszköztár. Vak gyermekeknél az ITVIC (Intelligence Test for Visually Impaired Children, intelligenciateszt látássérült gyermekek számára) – mely a verbális próbák mellett haptikusan megoldható feladatokat is tartalmaz – lefordítása és kipróbálása járult hozzá a gyógypedagógiai pszichológiai diagnosztika differenciálódásához (Prónay, 2002).

A hazai gyermekklinikumban használt pszichometriai módszerek bemérése, hitelességük és megbízhatóságuk összehasonlítása történt meg egy kutatás során a beiskolázás küszöbén álló gyermekeken (Gereben F.-né, Vidákovich, 1989).

OTKA-kutatás keretében végezte el munkacsoportunk a HAWIK-R gyermekintelligencia-vizsgáló teszt standardizálási munkáit Szegedi Márton vezetésével (Lányiné, Nagy, Nagyné, Ringhofer, Szegedi, 1996).

Elkészült a klinikai pszichológia és a mentálhigiéné szakmai protokollja keretében a gyógypedagógiai pszichológiai szolgáltatások protokollja (Bagdy, 1998).

A képességzavarok diagnosztikája és terápiája terén végzett kutatások és gyakorlati munka tapasztalatai és eredményei épültek be a Magyar Pszichológiai Szemle 2004. évi tematikus kötetébe (Lányiné, 2004).

Lefordításra került az értelmi fogyatékos személyek szociális és személyiségfejlődésének mérésére kidolgozott képességlistát tartalmazó megfigyelési módszer, a Pedagógiai Analízis és Curriculum (PAC), amely lehetővé teszi az értelmileg sérült személyek teljesítményeinek fejlesztési konklúziókat is tartalmazó állapotleírását, hasonló súlyosságú személyekkel összehasonlítva. Országos alkalmazására a szociális intézményekben elhelyezett felnőtt értelmileg akadályozott személyek kötelező állapotfelmérése során került sor (Günzburg, 2000).

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai módszerek felhasználói a fogyatékos gyermekek képességmérését és -fejlesztését, beiskolázási tanácsadását végző szakértői és rehabilitációs bizottságok.

Az autizmussal élő személyek helyzetének megoldatlanságát a Vizsgáló és Tanácsadó esetforgalmában egyértelműen érzékelni lehetett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet a ’80-as évek elején átmenetileg otthont adott annak a gyermekpszichiáter által vezetett kezdeményezésnek, melyből az Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport kifejlődött. Egy informális autizmusklinika kezdett kirajzolódni, majd a rövid „házasság” után teljesen önállóvá vált Alapítvány mára önálló gyermekpszichiátriai szakambulanciát, iskolai csoportot, serdülők klubját működtet, és országos hálózat kiépítésén dolgozik. Módszertani kiadványokkal, adaptált tantervi irányelvekkel, fordításban megjelent az autizmus modern szemléletét képviselő szakkönyvekkel, nemzetközi szakemberekkel szervezett konferenciákkal segíti az autista gyermekekkel foglalkozó szakembereket és az iskolai csoportok munkáját, ahol lehet, az integrációt. A szolgáltató funkción túl ebben a műhelyben komoly kutatómunka is folyik a pervazív fejlődési zavarok pszichés jellegzetességeinek kognitív pszichológiai szempontú megismerése érdekében (Győri, 2002; Győri és munkatársai, 2002; Balázs, 2004)

A szakmai kapcsolatok megmaradtak és időközben a gyógypedagógus-képzésbe – más szervezeti keretben – beépültek az ebben a szakmai műhelyben kidolgozott ismeretek, bővítve a gyakorlóterepek színtereit is.

A játéktár és játékkölcsönző szolgálat megszervezése is gyógypedagógiai pszichológiai indíttatású ötletből, az eltérően fejlődő gyermekek fejlesztési igényeiből született. Tudományos továbbképzési ösztöndíjas munkatárs indította el szerény keretek között a Vizsgáló és Tanácsadóban, majd civil szervezetté alakulva önállósult, és dinamikus szervezőmunkával igényes hálózati koncepciót valósított meg, kidolgozva az integratív játék koncepcióját, melyben az interaktív játék személyiségfejlődésben szerepet játszó mozzanata, a játéktanácsadás, az egyéni játékterápia szervesen egybeépülnek (Takács, 2001).

Összefoglalás

A fogyatékossággal élő személyeknek és családjaiknak az életívet átfogó, hézagmentesen egymásra épülő segítő szolgáltatásokra van szükségük annak érdekében, hogy képességeiket maximális mértékben ki tudják bontakoztatni, minél nagyobb autonómiával tudjanak a társadalomban élni, életminőségük javuljon, és esélyegyenlőségük legyen. Az egészségügyi, oktatási, szociális szférában biztosított szolgáltatások az elmúlt időben fejlődtek ugyan, de még nem kielégítők. Ezek általában multidiszciplinárisan szervezettek, különböző segítőszakmák azonban különböző életkorokban, eltérő mértékben vesznek bennük részt. A pszichológiai közreműködés azonban mindegyikben nélkülözhetetlen. Bármilyen segítő beavatkozásnak a fogyatékos személyek és a velük kapcsolatban állók alapos ismeretére kell épülnie. Ehhez tud a gyógypedagógia elméleti tudást és gyakorlati útmutatást adni.

A gyógypedagógiai pszichológia jelentős hagyományokkal rendelkezik, kialakult önálló rendszere. Az elmúlt évtizedekben fejlődése nyomon követte a fogyatékos emberekkel kapcsolatos társadalmi változásokat, megújult. Rendkívül fontos, hogy tudományos ismereteit, gyakorlati tapasztalatait egységes rendszerbe foglalja, tankönyvként, kézikönyvként feldolgozza. Eredményes továbbfejlődése csak úgy lesz hatékony, ha él a társszakmákkal és határterületi tudományokkal kínálkozó együttműködési lehetőségekkel. Ma már nemcsak a gyógypedagógiai pszichológia foglalkozik a fogyatékos emberrel, hanem a kognitív pszichológia, a neuropszichológia, a kognitív idegtudományok, a fejlődéspszichológia, a klinikai pszichológia, a szociálpszichológia és pszicholingvisztika is. Differenciálódás és integrálódás, az önálló szakmai arculat megőrzése mellett interdiszciplináris kutatási együttműködés biztosíthatják azt, hogy a XXI. században is megtalálja helyét a tudományok rendszerében.

Irodalom:

Balázs Anna (2004) Az Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport rövid története és jelene. In Szemelvények a 15 éves Autizmus Alapítvány szakmai tevékenységéből. Fejlesztő Pedagógia, 15, 6-11.

Benedek István (1978) Szondi. In Benedek István: A gyógyítás gyógyítása. Orvosi, orvostörténeti tanulmányok. 249-283. Gondolat Könyvkiadó, Budapest

Borbély Sjoukje, Jászberényi Márta (1986) Játszócsoportok súlyos értelmi fogyatékos kisgyermekek és szüleik számára. Gyógypedagógiai Szemle, 14, 149-152.

Borbély Sjoukje, Torda Ágnes (szerk.) (1992) 10 éves a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest

Borchert, J. (ed.) (2000) Handbuch der Sonderpädagogischen Psychologie. Hogrefe Verlag für Psychologie, Göttingen. Bern, Toronto, Seattle

Bruckmüller, M. (2002) Az én biográfiám. Segítsünk emlékezéssel; az intézetben élő értelmileg akadályozott emberek élettörténetének feldolgozása. In Lányiné Engelmayer Á. (szerk.) Kiscsoportos lakóotthonok. Hol is tartunk? 141-147. Soros Alapítvány, Budapest

Bundschuh, K. (2002) Heilpädagogische Psychologie. 3. Aufl. Ernst Reinhardt Verlag, München, Basel

Bürgi-Meyer, K. (1995) „Das Laboratorium gleicht einer fieberhaft arbeitenden Ameisengesellschaft”. Szondiána, 87-106. valamint Thalassa, 1996, 11, 83-103.

Bürgi-Meyer, K., Gyöngyösiné Kiss Enikő, Buday József (1996) Szondi Lipót összegyűjtött publikációi. Pszichológia, 16, 104-111.

Czeizel Barbara, Gallai Mária (2000) A korai fejlesztés elméleti és gyakorlati tapasztalatai. Fejlesztő Pedagógia, 11, 6-10.

Czeizel Barbara (2003) Egy civil kezdeményezés sikerei és buktatói. A korai fejlesztés 10 éve Magyarországon. Fejlesztő Pedagógia, 14, 47.

Csiky Erzsébet (1994) Kissúlyú újszülöttek fejlődésének nyomonkövetése. Longitudinális vizsgálatok 1-5 éves korig. Kandidátusi értekezés, Budapest

Ellis, N. R. (ed.) (1979) Handbook of mental deficiency, psychological theory and research. Lawrence erlbaum Associates, Hillsdale, NJ.

Emerson, E., Hatton, C., Bromley, J., Caine, A. (eds.) (2001) Clinical psychology and people with intellectual disabilities. John Wiley Sons, Chichester, New York

Fengler, J., Jansen, G. (Hrsg.) (1994) Handbluch der Heilpädagogischen Psychologie 2. Aufl. Kohlhammer, Stuttgart, Berlin, Köln

Fonyó Ilona (1982) Tapasztalatok Down-kóros gyermekek szüleivel beszélgető kiscsoportban. Magyar Pediáter, 16, 515-517.

Fonyó Ilona (2004) A konzultáció (counseling) és a gyógypedagógia. In Gordosné Szabó A. (szerk.) Gyógyító pedagógia. 105-114. Medicina, Budapest

Gereben Ferencné (szerk.) (1985) Szemelvénygyűjtemény a beszédhibások pszichológiája köréből II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985.

Gereben Ferencné (2004) A gyógypedagógiai pszichológia szerepe a gyógypedagógia tudományos elméletének fejlődésében. Gyógypedagógiai Szemle, 32, 84-91.

Gordosné Szabó Anna (1987) Új kutatási eredmények – új tudománymodellek. Gyógypedagógiai Szemle, 15, 1-16.

Gordosné Szabó Anna (1995) Gyógypedagógiai pszichológiai stúdiumok a magyar gyógypedagógus-képzésben (1900-1992). In Zászakliczky P. (szerk.) „…önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. 61-76. BGGYTF, Budapest

Gordosné Szabó Anna (2000) A magyar gyógypedagógus-képzés története. ELTE BGGYFK, Budapest

Gordosné Szabó Anna (2004) Szondi és a gyógypedagógia. Gyógypedagógiai Szemle, 32, 122-131.

Günzburg, H. C. (2000) Pedagógiai Analízis és Curriculum a szociális és személyiségfejlődés mérésére értelmi fogyatékosoknál. Az eljárás négy változata. (szerk.: Kedl M., Lányiné Engelmayer Á.) ELTE BGYFK, Budapest

Gyöngyösiné Kiss Enikő (1999) Szondi Lipót. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

Győri Miklós. (2002) Az emberi kognitív rendszer szerveződése és az autizmus: evolúciós perspektívák. Magyar Tudomány, 47, 64-70.

Győry Miklós, Stefanik Krisztina, Kanizsai-Nagy Ildikó, Balázs Anna (2002) Naiv tudatelmélet és nyelvi pragmatika magasan funkcionáló autizmusban: reprezentációs zavar, performanciakorlát vagy kompenzáció? In Racsmány M., Kéri Sz. (szerk.) Architektúra és patológia a megismerésben. 11-39. BIP, Budapest

Haeberlin, U. (1990) Das Menschenbild für die Heilpädagogik. Haupt, Bern, Stuttgart

Haeberlin, U. (1995) A gyógypedagógiai pszichológia kezdetei Heinrich Hanselmann és Paul Moor munkásságában. In Zászkaliczky P. (szerk.) „…önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. 27-44. BGGYTF, Budapest

Heward, W. L. (1996) Exceptional children : An introduction to special education. Prentice Hall, Inc. V. Ed., Upper Saddle River, New Jersey

Illyés Gyuláné (szerk.) (1968) Gyógypedagógiai pszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest

Illyés Gyuláné, Lányi Miklósné, Pálhegyi Ferenc (1975) A gyógypedagógiai pszichológia szemléletének 75 éves fejlődése hazánkban. 85-98. In Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve, Budapest

Illyés Gyuláné; Lányiné Engelmayer Ágnes (1984) Gyógypedagógiai pszichológia. In Lénárd F. (szerk.) Alkalmazott pszichológia. 427-452. Gondolat, Budapest

Illyés Sándor (1978) A Ranschburg Laboratórium példája MTA II. Osztálya Közleményei 27, 99-106

Kálmán Zsófia, Könczei György (2002) A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris, Budapest

Kedl Márta (szerk.) (1995) Wilhelm Pfeffer: A súlyos értelmi akadályozottak fejlesztésének alapvetése. Szerkesztett válogatás a szerző azonos című munkájából. BGGYTF, Budapest

Képesítési követelmények: 168/2000 (IX.29.) Kormányrendelet a gyógypedagógiai felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről

Kooij, R. van der (2000) Grundlagenprobleme der Sonderpädagogischen Psychologie. In Borchert J. (Hrsg.) Handbuch der Sonderpädagogischen Psychologie. Hogrefe Verlag für Psyhologie, Göttingen, Bern, Toronto, Seattle

Lányiné Engelmayer Ágnes (1992) A Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet történetéhez. In Borbély Sjoukje, Torda Ágnes (szerk.) 10 éves a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó. 1-9. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes (1995) Young children with special needs. In Lindström, B., Spencer, N. (eds.) Social Paediatrics. 331-340. Oxford University Press, Oxford, New York, Tokyo

Lányiné Engelmayer Ágnes (1996) Értelmi fogyatékosok pszichológiája. I. Régi nézetek új megközelítésben. BGGYTF, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes (1997) Gyógypedagógiai pszichológia. Címszó In Báthory Z.; Falus I. (szerk.) Pedagógiai Lexikon. 616-617. Keraban, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes (2004a) Bevezető. In Lányiné Engelmayer Á. (szerk.) Képességzavarok diagnosztikája és terápiája a gyógypedagógiai pszichológiában. 3-4. Akadémiai Kiadó, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes (szerk.) (2004b) Képességzavarok diagnosztikája és terápiája a gyógypedagógiai pszichológiában. Akadémiai Kiadó, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes (2004c) Útkeresés és feladatmeghatározás a gyógypedagógiai pszichológiában (könyvismertetés). In Lányiné Engelmayer Á. (szerk.) Képességzavarok diagnosztikája és terápiája a gyógypedagógiai pszichológiában. 168-170. Akadémiai Kiadó, Budapest

Lányiné Engelmayer Ágnes; Takács Katalin (2004d) „Nem csak a sérült képességeket kell vizsgálni, hanem azt az embert, aki ezeknek a hordozója…” A fogyatékosság jelensége a pszichológiában. In Zászkaliczky P., Verdes T. (szerk.) A tágabb értelemben vett gyógypedagógia. ELTE BGYPFK, Budapest (közlés alatt)

Lukács Dénes (2001) Szondi Lipót. In Rácz Árpád (szerk.) Magyar géniusz. 269-272. Rubikon könyvek, Budapest

Marschark, M. (1993) Psychological development of deaf children. Oxford University Press, New York, Oxford

Mihalovics Jenő (szerk.) (2002) Gyógypedagógiai Szolgáltató Centrumok: A kaposvári siketnéma intézettől a széles körű Gyógypedagógiai Ellátó Központig. Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány, Budapest

Müller, M. (1991) Denkansätze in der Heilpädagogik. Eine systematische Darstellung heilpädagogischen Denkens und der Versuch einer Überwindung der „unreflektierten Paradigmakonkurrenz”. Winter, Heidelberg

Myklebust, H.R. (1960, 1967) The psychology of deafness. Grune-Stratton, New York, London

Obuchowska, I. (1993) A lengyel gyógypedagógia elméleti és gyakorlati rehabilitációs trendjei. In Buday J. (szerk.) Nemzetközi Tudományos Konferencia Bárczi Gusztáv születésének centenáriuma alkalmából. 229-232. BGGYPTF, Budapest

Pálhegyi Ferenc (szerk.) (1980) Látássérültek kognitív funkciói. Szemelvénygyűjtemény. BGGYTF, Budapest. Új, változatlan kiadás 1993, Tankönyvkiadó, Budapest

Pálhegyi Ferenc (szerk.) (1981) Látássérültek személyiség- és csoportproblémái. Tankönyvkiadó, Budapest

Pálhegyi Ferenc (szerk.) (1987) A gyógypedagógiai pszichológia elméleti problémái. Tankönyvkiadó, Budapest

Prónay Beáta (2002) Intellectual abilities measurable by the Wechsler and the ITVIC tests among chilren with serious visual impairment. In New Vision: Moving toward a new Inclusive Community, Noordwijkerhout, Holland

Radványiné Hay Ottília (1986) Down-syndromás kisgyermekek korai gyógypedagógiai-pszichológiai megismerése és gondozása. Bölcsészdoktori disszertáció, Budapest

Rogow, S. M. (www.internationalspec.com/cv.cfm)

Schwean, V. L., Saklofske, D. H. (eds.) (2000) Handbook of psychosocial characteristics of exceptional children. Kluwer Academic Plenuim Publishers, New York

Somogyi Veronika (1986) Súlyosan látássérült csecsemők és kisgyermekek fejlesztésének lehetőségei irányított családi neveléssel játszócsoportban. In Sáhó E. (szerk.) A gyógypedagógia határterületi problémái. 105-109. MAGYE, Budapest

Speck, O. (1995) Az ökológiai-rendszerelvű elméletek relevanciája a gyógypedagógiai pszichológiában. In Zászkaliczky P. (szerk.) „…önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. 85-97. BGGYTF, Budapest

Speck, O. (1998) System Heilpädagogik. Reinhardt, München

Stricker, G., Widiger, Th. (eds.) (2003) Handbook of Psychology. Vol. 8. Clinical Psychology. John Wiley Sons Inc., Chichester, New York.

Takács Bernadett (2001) Gyermek, Játék, Terápia. Okker, Budapest

Torda Ágnes (1995) Ranschburg pályakezdése. In Zászkaliczky P. (szerk.) „…önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. 45-60. BGGYTF, Budapest

Tóth Istvánné (2002) Gyógypedagógiai Szolgáltató Centrumok: Zala Megyei Gyógypedagógiai Fejlesztő, Tanácsadó és Továbbképzési Központ. Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány, Budapest

WHO (1980) International Classification of Impairments, Disabilities and Handicaps. ICIDH World Health Organization, Geneva

WHO (1997) International Classification of Impairments, Activities and Participation. ICIDH-2 World Health Organization, Geneva

Zászkaliczky Péter (1995) A megértő elem a gyógypedagógiai pszichológiában. In Zászkaliczky P. (szerk.) „…önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. 98-105. BGGYTF, Budapest

Zászakliczky Péter (2004) A gyógypedagógia antropológiai kérdésfeltevései. In Gordosné Szabó A. (szerk.) Gyógyító pedagógia. 41-53. Medicina, Budapest

Zsoldos Márta (szerk.) (2004) Pszichológia és hallássérülés I. A pszichikus fejlődés lehetőségei és sajátosságai hallássérült embereknél. Fordításgyűjtemény. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest